A tinik és a rózsaszín köd 3. részét olvashatjátok. Nem vállalok magamért felelősséget, jöjjön, aminek jönnie kell.
27 napja nem láttam, ami majdnem egy hónap, már, ha valaki még felfogja ezt ésszel, így este kilenckor. Már azon a szinten vagyok, hogy próbálok minden emlékből erőt meríteni, ami vele kapcsolatos, mert annyira szeretném már látni. Viszont a másik oldalon pedig ott egy hatalmas kérdőjel, és a félelem attól, hogy újra láthatom, talán holnap, talán szerdán, bármikor a héten. A vonzalom paradoxonok sorozata. Szándékosan nem használom az sz betűs  szót, mert mostanában már ettől is félek, ha magammal egy lapon kell említenem. Szeretném azt hinni, hogy ez nem az, mert akkor igencsak csalódnék az érzésben. Amit nem tudok letagadni az annyi, hogy több, mint egy hónapja megfordult velem a világ, és ez valamelyest neki is köszönhető. Bár mivel már majdnem 1 hónapja nem láttam, így kezdem azt hinni, hogy ez csak úgy jött, ahogy minden ember változik. Azt azért szeretem ráfogni a rózsaszín ködre, hogy megkaptam életem első kettesét, mégpedig matekból.
Csak azt szeretném tudni, hogy mit szólna hozzá, ha megtudná, hogy ha csak egy képet is meglátok róla, máris letörölhetetlen mosoly jelenik meg az arcomon. Biztos kiröhögne...