ha boldog vagyok soha nem szoktam írni. ha szar kedvem van írok és mindjárt jobb kedvem. ha átlagos a hangulatom és világfájdalommal teli a történet, akkor hisztis picsává változom. na ez van most. pillanatnyilag csak kérdésekben tudom kifejezni azt, amit érzek, ami aggaszt, ami foglalkoztat.
miért szeret engem bárki is?
miért érzem úgy, hogy folyamatosan le vagyok sajnálva?
ha a barátaim tényleg ismernek, hogyan tudnak még mindig a barátaim maradni?
miért mérem magam mindig másokhoz?
miért/hogyan változtam meg ennyire az elmúlt két hónapban?
miért vágyom mindig a legjobban arra az emberre, akit soha nem kaphatok meg?
miért van most "there's no poem or song" érzésem?
miért érzek a lelkitársamnak egy olyan nőt, aki harminc éves korában öngyilkos lett?